Követek egy csomó embert, akiről úgy érzem, hogy hasznos információval bírnak számomra. Írókat, előadókat, motivációs trénereket, spirituális tanítókat, coachokat, agykutatókat. Jó ideje elkezdtem tudatosan szelektálni mindazt az információt, ami körülvesz. Először leiratkoztam azokról az ismerőseimről facebookon, akik állandóan gyűlöletkeltő, és sokszor valótlan tartalmakat osztottak meg. Aztán tavaly január környékén úgy döntöttem, hogy leiratkozom a különböző híroldalakról (index, hvg, stb).

Amikor felébredek, általában az az első dolgom, hogy a telefonom után nyúlok, és megnézem, mi történt, amíg aludtam. Válaszolok az üzeneteimre, aztán végigpörgetem a fb és insta feedet. És tudjátok mit vettem észre? Hogy még ha jókedvűen, és energikusan ébredtem is, mire végeztem a hírekkel, semmi kedvem nem volt élni. Pozitív hírek sehonnan nem érkeznek, ellenben elárasztanak minket egy csomó olyan felesleges információval, ami ugyan hozzá semmit nem tesz az életünkhöz, az életkedvünkből viszont jócskán elvesz. Eleinte csak elrejtettem a posztokat 30-30 napra, teszt jelleggel de annyira megtetszett, hogy végül tartósan leiratkoztam.

Egyetlen percre sem bántam meg, de legfőképp nem szenvedtem belőle semmilyen hátrányt.
Lehet, hogy nem vagyok naprakész azt illetően, hogy ki kit gyilkolt meg véres kegyetlenséggel valahol Amerikában, hogy milyen tragikus kimenetelű balesetek történtek az autópályákon, de ilyen tematikájú szaloncsevejekben amúgy sem vettem részt soha. Nem tudom, éppen melyik ország jár élen tömegpusztító fegyverek előállításában, vagy most épp ki kire akar atomot dobni, de bevallom, egyáltalán nem is érdekel.

Lehet, hogy valamelyikőtök ezt olvasva némán hápog, hogy dehát homokba dugom a fejem. Hogy ez közélet, erről tudni kell. Hogy attól, hogy nem tudok róla, attól ez még mind ott van.
Valóban.
Én viszont arra lennék kíváncsi, hogy azzal, hogy tudsz az összes szörnyűségről, és még fosol is attól, hogy mi történhet még meg, az égvilágon ki van előrébb? Hat-e ez bármilyen módon a helyzet pozitív irányba történő változására?

Én ehelyett inkább arra fordítottam a figyelmem, hogy olyan tartalmakkal töltsem meg a news feedemet, amik értékesek, érdekesek, építő jellegűek számomra. Hosszú órákra el tudok benne veszni, mert teljesen leköti az érdeklődésemet mindaz az új információ, ami ennek mentén folyamatosan áramlik hozzám. Tudományos cikkek, amik új lehetőségeket és perspektívákat világítanak meg. Motivációs idézetek, amik mindig emlékeztetnek arra, hogy képesek vagyunk a kezünkbe venni az életünket. Informatív videók, TED talkok. Blogbejegyzések, amelyek újabb lehetséges aspektusokat világítanak meg, vagy gyakorlati segítséget nyújtanak egy konkrét probléma megoldásában. Igen, sajnos tényleg hosszú órákat nyomkodom a telefonom egy nap. 
De az a helyzet, hogy a negatív tartalmakban is ugyanennyire el tudtam veszni, a különbség csak az volt, hogy sokkal rosszabbul éreztem magam tőle, most viszont folyamatosan pozitív impulzusok érnek. 

De a pozitív impulzusoknak is van egy árnyoldala. Egyre több ismerősöm vág bele abba, hogy segítsen másoknak átformálni a szemléletüket, mindazok mellett, akik már évek óta ezzel foglalkoznak.
Nyomják az insta storykat meg az élő bejelentkezéseket, ki-ki miről. 
Valaki a hajnali futásáról, és a helyes reggeli szokások kialakításáról. Valaki arról, hogy felesleges mások véleményével foglalkozni, mert a véleményük úgyis a korlátozott hitrendszerükből fakad. Valaki arról, hogy ha kitartóan figyelünk a céljainkra, és nem engedünk teret a negatív gondolatoknak, a céljaink szinte maguktól valósulnak meg. Valaki arról, hogy hogyan építs sikeres vállalkozást, és hogy mik a legújabb marketing trükkök. Valaki arról, hogy egy komplett rendszer felépítésével sokkal produktívabbak lehetünk. 

Mindegyikükön azt látom, hogy tökre rendben vannak. Mosolyognak, határozottak, elszántak, csinálják a dolgukat könnyedén, különösebb erőlködés és küzdelem nélkül. 
Én pedig elszégyellem magam. Elszégyellem magam, mert.... (folyt. köv. itt)

Kénytelen voltam kettészedni a szöveget, és egy másik posztban megosztani a folytatást, mert megint az történt, hogy elkezdtem írni valamiről, ami észrevétlenül átkapcsolódott egy másik, ugyanannyira fontos témába, a kettő együtt viszont túl sok, és hosszú lenne egyszerre.