Észrevetted már, hogy van egy hang a fejedben, amelyik szüntelenül kommentálja a világ eseményeit?

Ott van reggel, amikor felébredsz, és megállapítod, hogyan érzed magad éppen. Amikor sorra veszed, mennyi mindent kell elintézned aznap. Amikor elindulsz munkába, és a villamosmegállóban neked jön valaki. Amikor leülsz az íróasztalodhoz, és elkezd hozzád pofázni az az idegesítő kollégád. Amikor kimész pisilni, amikor eszel. Amikor kimész cigizni, hogy szusszanj egyet, és "végiggondold" a napot. Amikor este hazaérsz, és a párod már megint úgy néz rád. Amikor a gyerekek már megint nem pakoltak el, és épp az anyósod hív telefonon. Amikor éppen szeretkezel, vagy csak fogat mosol, és belenézel a tükörbe.
És a legidegesítőbb, hogy ott van este is.
Amikor csak pihenni szeretnél, kikapcsolni végre, akkor duruzsol legtöbbet a füledbe. 

Egyes szám első személyben beszél, mindig ott van, a te fejedben, mi mást gondolnál róla, minthogy ez a te belső hangod, a gondolataid hangja? Ott van, mióta az eszedet tudod, soha nem volt másképp. Duruzsol reggeltől estig, megállás nélkül kommentálja a világ eseményeit. Ha kicsit jobban megnézed, lehet, hogy elkezd feltűnni, hogy tulajdonképpen olyan, mint egy zsörtölődő öregasszony: szid mindent és mindenkit, aki és ami az utadba kerül. Becsmérli az embereket a bőrszínük, a ruhájuk, a viselkedésük vagy a szaguk alapján. Kommentál mindent, ami körülötted történik, könyörtelenül címkéz mindent.
Ha úgy ébredsz például, hogy esik az eső, azt mondja, ocsmány idő van, ez egy szar nap, és nem tágít tőle. Belenézel a tükörbe, és azt mondja, csúnya vagy és kövér. Ha netalán épp diétázol, hogy tegyél ez ellen, garantáltan a még problémás területeket fogja górcső alá venni, azok helyett, ahol már látványosan formásodtál.

Soha nem kérdőjelezzük meg ezt a hangot. Elvégre miért kérdőjeleznénk meg a gondolatainkat? Miért kérdőjeleznénk meg SAJÁT MAGUNKAT? 

A hangot ugyanis önmagunkkal azonosítjuk. Az én fejemben van, az én gondolataim, tehát ez kétségtelenül én vagyok. Ki más lenne? 

Készpénznek veszünk mindent, amit mond. Nem kérdőjelezzük meg, amikor illogikus dolgokat mond. Nem kérdőjelezzük meg, amikor gonosz dolgokat mond. És akkor kérdőjelezzük meg a legkevésbé, amikor saját magunkkal kapcsolatban mond gonosz dolgokat. Pedig a legtöbbször tényleg olyan csúnya dolgokat mond, amiket ép ésszel nem tudnánk egy másik érző lény arcába vágni. Ennek ellenére, ha azt mondja, csúnya vagyok, szerencsétlen vagyok, mindig mindent elrontok, egy csődtömeg vagyok, egy pillanatra nem állunk meg, hogy elgondolkodjunk ennek a valóságtartalmán.
Ha a környezetünkben 5, 10, 100 ember mondja az ellenkezőjét, akkor egyszerűen úgy gondoljuk, hogy csak meg akarnak nyugtatni. Hogy füllentenek.
De az egy pillanatra sem merül fel bennünk, hogy esetleg mi nem látjuk jól a valóságot. 

A hangnak pontos elképzelései vannak arról, hogy a világnak hogyan kellene működnie. Hogy a benne élő embereknek hogyan kellene viselkednie. Amikor valamelyik hozzánk közel álló személy egy bizonyos helyzetben máshogy reagál, mint azt a hang szerint tennie kellene, képesek vagyunk a hang hatására hirtelen egy csomó negatív érzést táplálni felé. Haragot, megbántottságot, sértődést, meg nem értést, meg nem értettséget. Totális elkülönülést és ellenállást. 

Ha valami nem úgy alakul, ahogy a hang elképzelte, a hang szerint teljesen rendben levő elkezdeni kiabálni tehetetlenségedben. Rácsapni a másikra az ajtót vagy a telefont. Napokig nem beszélni vele.

Napokig, hetekig, hónapokig elkülönülni valakitől, akit szeretsz. Mert nem úgy cselekedett, ahogy a hang szerint kellett volna. 

Nem vágyunk másra, mint hogy szeressenek és elfogadjanak minket, de a hang meg akarja szabni ennek a pontos módját, és ha valami nem a tervek szerint alakul, önként mondunk le a szeretetről és a figyelemről, hogy elkülönültségbe vonuljunk. 

A hangnak tulajdonképpen semmi más dolga nincs a fejünkben, mint fenntartani az elkülönültség illúzióját. Annak az illúzióját, hogy vagyok én, és vannak mások, és ezek a mások láthatóan máshogy látják a dolgokat,eltérően mint én, tehát egyértelműen helytelenül. És mivel ezek a mások máshogy látják a dolgokat, máshogy is csinálják, nem úgy nyilvánulnak meg felém, ahogyan azt várom tőlük, és ezt szándékosan csinálják, ellenem irányulóan. 

Figyeld csak meg, hogy a hang SOHA nem azt mondja, hogy a párod talán nem úgy értette, talán nem akart megbántani, talán ez az idegen nem direkt ment neked, talán a főnököd nem veled akar kibaszni, talán nincs ellened az egész világ, talán nem vagy csúnya, talán nem vagy kövér, talán szerethető vagy, talán értékes vagy. 
Mindig csak az ellenkezőjét. Mindig csak a worst case scenariot. 

A hangnak nincsenek színes festékei, csak fekete, fehér és szürke. Borús és komor képeket fest csak egy szomorú, kilátástalan és kiégett világról, ahol rád mindenhol veszélyek leselkednek, és ahol senkiben nem bízhatsz. Ahol minden állandó változásban van, és az állandó változásból te mindig vesztesként kerülsz ki.

Hallod már a hangját? Kezded felismerni? Ott munkálkodik benned, bennem, és mindannyiunkban. Mindannyiunknak folyamatosan beszél egy hang a fejében, Egy olyan hang, amihez ha test tartozna, ami ha emberi alakban jelenne meg előttünk, és úgy beszélne hozzánk, az a minimum, hogy hülyének néznénk. Sajnálnánk az elbaszott élete miatt, ötletünk se lenne arra, hogy mi tépázta meg annyira az életben, hogy ennyire gonosz legyen mindenkivel, és ha lenne lehetőségünk, lehet, hogy bezáratnánk valahova, hogy ne mérgezze tovább a világot az elviselhetetlen toxikusságával. 

De mivel a fejünkben van, nemhogy nem látunk rá kívülről és ismerjük fel hogy mennyire mérgez, de önmagunkként azonosítjuk, és emiatt olyannyira féltve óvjuk, hogy képesek vagyunk az egész világgal szembemenni a kedvéért. 

Képesek vagyunk eltaszítani magunktól mindenkit, csakhogy megvédjük az igazát. Mert elhisszük, valóban elhisszük, hogy odabent a fejünkben mi beszélünk, nem pedig egy automatikus működési mechanizmus.

A hangnak egyre komolyabb irodalma van egyébként. Olvashatsz róla itt meg itt, itt pedig hasznos tanácsokat találsz arra vonatkozóan, hogy hogyan is különítheted el magad tőle.