Szombat óta készülök erre a bejegyzésre, de túl későn értem haza, és mivel nagyon komplex a téma, aludni szerettem volna rá egyet. Tegnap terveztem befejezni, de aztán maga alá gyűrt a PMS... Erről szintén készülök írni, mert szerintem nem beszélünk róla eleget, de ma valami sokkal érdekesebb dolog foglalkoztat.

Belegondoltál már, honnan ered mindaz, amit tudsz, és amit a világról gondolsz?

Elmerengtél-e már azon, hogy a gondolataid a sajátjaid-e egyáltalán? 

Ki másé lennének? - gondolhatod most, elvégre a te fejedben vannak, nem igaz?
Na jó, de hogyan kerültek bele?

Megszületünk, és még egy darab gondolat sincs a fejünkben egy jó darabig. Sőt, ami azt illeti, bő 2 és fél éves korunkig éntudatunk sincs. Aztán szépen lassan elkezdjük megérteni, hogy vagyok én, külön, saját névvel és testtel, és van a külvilág. A szüleinktől és a körülöttünk élőktől tanuljuk meg, hogy mi micsoda és mire való, hogyan kell használni a dolgokat, hogyan kell viselkedni. Hogy mi a jó és mi a rossz, hogyan kell bánni másokkal, mit szabad és mit nem. Mire kell vigyázni, mitől félünk, mi az amit megtehetünk, és mi az amit nem. Van-e Isten vagy nincs, és a világ, meg úgy általában a benne lévő emberek milyenek. Meséket olvasnak nekünk, tévét nézünk, így kapunk még több képet a világról ami körül vesz. És észre sem vesszük, hogyan formálják ezek a gondolkodásunk.

Aztán iskolába megyünk, hogy még többet tudjunk meg a világról, de ehelyett száraz, unalmas, haszontalan, és gyakran érthetetlen dolgokkal traktálnak minket, ahelyett, hogy olyan tudással vérteznének fel, amit valóban hasznosítani tudunk az életben. Kapunk egy kész világképet és normarendszert, ahol azt tanuljuk meg, hogy hiába nincs értelme valaminek, akkor is csinálni kell, alkalmazkodni kell, hajtani kell, és csenden tűrni, mert azt mondták. 

Aztán eljön a bűvös 18 éves kor, a nagykorúság. Ettől kezdve jog szerint felnőttnek számítunk, és úgy vesszük, hogy akkor készen vagyunk, tudunk mindent, amit kell, nyomassuk az életet. Határozott véleményünk van dolgokról, és készek vagyunk vitába szállni másokkal ezek mentén. Amikor valaki másképp látja a dolgokat, mint mi, azt nem értjük, és gyakran hülyének könyveljük el magunkban. Azon el se gondolkodunk, hogy vajon miért látjuk a dolgokat annyiféleképpen, ahányan vagyunk.

Mindannyiunkat különböző impulzusok érnek, miután megszületünk. Sőt, ami azt illeti, már anyukánk hasában is. Eltérő környezetben növünk fel, eltérő berendezéssel. Eltérő környezeti hatások érnek minket, mások a szüleink, eltérő kapcsolati mintákat láttunk, különbözünk abban hogy vannak-e testvéreink, nagy vagy kicsi a családunk, hány emberrel voltunk kapcsolatban, őket milyennek láttuk, és hogy ők miket mondtak nekünk a világról és az emberekről.

De egy közös. Hogy minden információ, amit kaptunk, kívülről érkezett. Elvagyunk vele, használgatjuk, de viszonylag ritkán nézzük meg, hogy mi minden van ott felhalmozódva a fejünkben, és hogy az számunkra jó, hasznos, építő jellegű-e. Nem nagyon vizsgálgatjuk meg azt, hogy mindaz, ami ott van, honnan jön, elegendő értelmet látunk-e benne, választ ad-e az életben felmerülő kérdéseinkre. Csak készpénznek vesszük, hogy az van, ami van, úgy gondoljuk, ahogy, olyanok vagyunk, amilyenek, és kész, az van, ami van. 

Azt gondoljuk, hogy képet alkotunk valamiről, de közben csak olyan információdarabkákat rakosgatunk össze, amiket kívülről kaptunk készen, és meg sem választhattuk, hogy akarjuk-e adaptálni, mert nem kaptunk mellé más lehetőséget amivel összehasonlíthattuk volna.

Ezzel az egésszel csak azt akarom mondani, hogy nézd meg, hogy mindaz a tudás, és információ, amivel most rendelkezel, az teljesen kielégíti-e a szükségleteidet, úgy működik általa az életed minden területen, ahogy szeretnéd, hogy működjön, és hogy van-e kielégítő válaszod az életedben felmerülő kérdésidre. 
Amennyiben esetleg nem tökéletesen kerek minden, úgy lehetségesnek tartod-e, hogy egyszerűen csak nem rendelkezel még minden információval ahhoz, hogy teljes legyen a kép? Ha így van, szeretnéd-e, nyitott vagy-e arra, hogy ránézz az életedre más aspektusokból is, hogy aztán eldönthesd, hogy szimpatikus-e amivel találkozol, tudsz-e vele azonosulni, teljesebbé válsz-e általa?

Én ugyanis azzal szembesültem, hogy rengeteg probléma információhiányból fakad csupán. Hogy csak részleteit látjuk az egésznek, és külön-külön foglalkozunk a különböző szeleteivel, ahelyett, hogy komplexen néznénk azt. Igaz ez az életünkre ugyanúgy, mint a testünkre.

Egy puzzle részletei is értelmetlen darabok csupán, ha nem látjuk a teljes képet.