Mennyivel egyszerűbb volna, ha névtelen és arctalan maradnék, ha egy álnév mögé bújva írhatnám le mindazt, ami bennem van... 

Egy hónap telt el az első bejegyzésem óta, és bevallom, most először ültem le írni, annak ellenére, hogy rengeteg gondolat jelent már meg bennem, amit szerettem volna megfogalmazni. Ameddig csak érlelem őket magamban, és nem próbálom szavakká formálni, addig biztonságosak. De amint leülök a billentyűzethez, félelmetessé, terhessé és nyomasztóvá válnak. Egyrészt azért, mert a rengeteg érzést, élményt, benyomást és megtapasztalást, amik nap nap után alakítják az életemet, szinte lehetetlen egybefüggő mondatok láncolatává fűzni. Másrészt azért, mert félek...
Félek attól, hogy mit gondolsz majd róla. Rólam. Milyen impulzusokat fognak generálni azok a szófüzérek, amik a legbensőmből fakadnak. Hogyan fogják formálni a rólam alkotott képed, és lesz-e hatásuk arra, amit magadról gondolsz? 

Jelenleg 814 ismerősöm van a facebook-on, tehát ez a bejegyzés potenciálisan ennyi embert érhet el első körben. Persze a facebook algoritmusa szűri, hogy kinek a hírfolyamában fog megjelenni, de nem is a szám a lényeg, hanem az, hogy ennyiféle címkehalmaz definíciója vagyok csupán. Azt, hogy ki vagyok számodra, a kapcsolódásunk kontextusa, és az általam benned keletkezett benyomások, emlékek, gondolatok és érzések összessége határozza meg. Lehet, hogy egy volt osztálytársad vagyok, egy exkolléga, vagy egy barátod barátja. Valaki, akivel évekig ugyanoda jártál bulizni, vagy akivel csak összefutottál egy nyaraláson. Lehet, hogy egy internetes fórumon ismerkedtünk meg, és talán még csak nem is találkoztunk személyesen soha.
Évekig szerettük egymást, vagy csak egyszer randiztunk. Valaha barátok voltunk, de az élet elsodort egymás mellől. Együtt nőttünk fel, vagy csak egymás mellé keveredtünk egy előadáson. Lehet, hogy tegnap beszéltünk utoljára, de lehet, hogy már tizenéve nem is hallottunk egymásról. Kellemesek az emlékeid rólam, vagy semlegesek? Hozzátettem valamit az életedhez, vagy csak érintettük egymást a létezésben anélkül, hogy bármilyen mélyebb nyomot hagytunk volna egymásban? 

Nem tudhatom, hogy ez a bejegyzés, vagy bármelyik következő hány embert ér majd el, és abból hány dönt úgy, hogy rákattint, és ebből mennyi lesz az, aki végig is olvassa. De leírni mindazt, amit készülök leírni ezen a blogon, pont olyan érzés, mintha meztelenre vetkőznék. Külföldön, ahol nem ismernek az emberek, akár még meg is csinálja az ember, elvégre úgysem ismer senki. Brahi, poén, jó vicc, szórakozás, de a facebookra már nem teszed ki. Mert megítélhetnek. Ki tudja, mit fognak az emberek rólad gondolni, ha pőrén állsz előttük?

Észrevettétek már, mennyire szeretünk a másikon csámcsogni? Hogy hogy néz ki, hogy képes úgy viselkedni, ahogy, és egyáltalán, hogy gondolhatja azt, amit? Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az emberek egyféleképpen látják a világot: ugyanúgy, mint mi. Ezt a tévképzetet erősíti az is, hogy általában hasonló gondolkodású emberekkel vesszük körbe magunkat. Aki meg másképp látja, másképp gondolja, másképp csinálja? Hát, az fura... (durvább jelzők tetszés szerint behelyettesítendők)

A helyzet viszont az, hogy azt, hogy hogyan látod a világot, ugyanolyan címkék definiálják, mint azt a képet, ami rólam él benned. Függ attól, hogy hol születtél, mikor, kik voltak a szüleid, jó volt-e a viszonyod velük, vagy ismerted-e őket egyáltalán. Hova jártál iskolába, kik voltak a barátaid, milyen könyveket olvastál, kik azok az emberek, akik hatást gyakoroltak rád, és még milliónyi egyéb tényezőtől.

Amikor ezeket a sorokat írom, a Föld lakossága 7 663 805 053 fő. Hétmilliárd-hatszázhatvanhárommillió-nyolcszázötezer-ötvenhárom fő, és folyamatosan nő. Mit szólsz, ha azt mondom, nincs közte két olyan ember, aki ugyanúgy látja a világot? Akiket teljesen egyforma impulzusok értek? Még az egypetéjű ikrek sem. Az egyiket az apja etette többször, a másikat anyja. Az egyik előbb született meg, a másik később. És még ha egyforma ruhába öltöztették is őket kiskorukban, bizonyára voltak különböző barátaik, és még sorolhatnám. 

Banálisnak tűnhet, amit leírok, de belegondoltál-e már abba, hogy ez milyen gyakran jut eszedbe a mindennapokban? Gondolsz-e erre, amikor nem érted, hogy a hülye kollégád miért akkora idióta, vagy a párod miért nem érti meg, amit magyarázni próbálsz neki? Amikor az internetes fórumon összevitatkozol egy teljesen idegennel, vagy amikor épp az agyadra megy a szomszédod vagy az anyósod? 
Lehet, hogy a másik nem is azért olyan, amilyen, hogy téged idegesítsen? Lehet, hogy ugyanazt a dolgot lehet nézni többféle nézőpontból is?
Lehet, hogy nincs is egy objektív valóság, csak annak a milliónyi szubjektív megtapasztalása? 

Amikor elkezdtem ezt megérteni, és tudatosítani magamban, az életem elkezdett megváltozni. Ez a változás vezetett el oda is, hogy most ezeket a sorokat írom. És így, hogy a meztelenség-parámról is lerántottam a leplet, tulajdonképpen végre elkezdhetem igazából is csinálni.
Te meg ragaszthatod rám a címkéket szorgalmasan tovább... 

... vagy előveheted a nyitottságod, és talán még profitálhatsz is abból, ahogyan én látom azt a játékot, amit életnek nevezünk.